Esztétika - bevezetés a szövegvilágokba

Kosztolányi Dezső egy novellájá olvastuk. Itt biztosan megtalálod. (Április bolondja)

Szövegek

Esztétika - bevezetés a szövegvilágokba

Az alábbi alkotásokkal foglalkozunk, vizsgálgatjuk őket és közben magunkat.

Pilinszky János: Halak a hálóban

Csillaghálóban hányódunk
partravont halak,
szánk a semmiségbe tátog,
száraz ûrt harap.
Suttogón hiába hív az
elveszett elem,
szúró kövek, kavicsok közt
fuldokolva kell
egymás ellen élnünk-halnunk!
Szívünk megremeg.

Vergõdésünk testvérünket
sebzi, fojtja meg.
Egymást túlkiáltó szónkra
visszhang sem felel;
öldökölnünk és csatáznunk
nincs miért, de kell.

Bûnhõdünk, de bûnhõdésünk
mégse büntetés,
nem válthat ki poklainkból
semmi szenvedés.
Roppant hálóban hányódunk
s éjfélkor talán
étek leszünk egy hatalmas
halász asztalán.

Orvosi tanács

Hogy nyugodtan alhass,
üres legyen az alhas.

Kétségbeesett költő kiáltása

Nem látjátok a színpadot,
ti színvakok.
Nem kell tinektek költemény,
a szívetek az kőkemény.

Kancsal rím

Itt volt tegnap Devecseri,
jaj de nagyon bevacsorált.

Tréfa

Átadta a telefont,
mit lombokkal telefont.

Gézcsókom…

Idill

Almát eszünk ma, rá diót,
és hallgatjuk a rádiót.

Hegyezem a fülem, ül-e
a lomb alatt fülemüle?

*

Amulett.
Hamu lett.

 

Nyúliskola

Erdőszélen nagy a móka, mulatság,

iskolába gyűlnek mind a nyulacskák.

A tanító ott középen az a nyúl,

kinek füle leghosszabbnak bizonyul.

Kezdi az oktatást egy fej káposztával,

Hallgatják is tátott szájjal.

  - Az egymást tapasztó

  táposztó

  levelek képezte káposzta

  letépett

  levelein belül tapasztalt betétet,

  mely a kopasztott káposzta törzse,

  úgy hívják, hogy torzsa.

  Ha most a torzsára

  sorjába

  visszatapasztjuk

  a letépett táposztó káposztaleveleket,

  a tapasztalt rendben,

  akkor szakasztott, helyesen

  fejesen

  szerkesztett káposztát képeztünk.

  Ez a lecke! Megértettük? -

                             kérdezte a nyúltanár.

Bólogattak a nebulók, hisz mindegyik unta már.

  - Akkor rögtön feleltetek! -

                               Lapult a sok tapsifül,

füllentettek, dehogy értik, és ez most mindjárt kisül!

  - Nos felelj, te Nyuszi Gyuszi! Állj kétlábra, s vázold hát,

  mi történik, ha ízekre bontasz egy fej káposztát?

  - Jóllakok! - felelte elképesztő képzetten

a kis káposzta-kopasztó ebugatta,

de a tanár megbuktatta.

 

FALU VÉGÉN KURTA KOCSMA...

Falu végén kurta kocsma,

Oda rúg ki a Szamosra,

Meg is látná magát benne,

Ha az éj nem közelegne.

 

Az éjszaka közeledik,

A világ lecsendesedik,

Pihen a komp, kikötötték,

Benne hallgat a sötétség.

 

De a kocsma bezzeg hangos!

Munkálódik a cimbalmos,

A legények kurjogatnak,

Szinte reng belé az ablak.

 

"Kocsmárosné, aranyvirág,

Ide a legjobbik borát,

Vén legyen, mint a nagyapám,

És tüzes, mint ifju babám!

 

Húzd rá cigány, húzzad jobban,

Táncolni való kedvem van,

Eltáncolom a pénzemet,

Kitáncolom a lelkemet!"

 

Bekopognak az ablakon:

"Ne zugjatok olyan nagyon,

Azt üzeni az uraság,

Mert lefeküdt, alunni vágy."

 

"Ördög bújjék az uradba,

Te pedig menj a pokolba!...

Húzd rá, cigány, csak azért is,

Ha mindjárt az ingemért is!"

 

Megint jőnek, kopogtatnak:

"Csendesebben vigadjanak,

Isten áldja meg kendteket,

Szegény édesanyám beteg."

 

Feleletet egyik sem ad,

Kihörpentik boraikat,

Végét vetik a zenének

S hazamennek a legények.

 

Szatmár, 1847. augusztus

Tiszai csönd

Hálót fon az est, a nagy, barna pók,
Nem mozdulnak a tiszai hajók.

Egyiken távol harmonika szól,
Tücsök felel rá csöndben valahol.

Az égi rónán ballag már a hold:
Ezüstösek a tiszai hajók.

Tüzeket raknak az égi tanyák,
Hallgatják halkan a harmonikát.

Magam a parton egymagam vagyok,
Tiszai hajók, néma társatok!

Ma nem üzennek hívó távolok,
Ma kikötöttünk itthon, álmodók!

Tóth Árpád: Meddő órán

Magam vagyok.
Nagyon.
Kicsordul a könnyem.
Hagyom.
Viaszos vászon az asztalomon,
Faricskálok lomhán egy dalon,
Vézna, szánalmas figura, én.
Én, én.
S magam vagyok a föld kerekén.